Bernáth Tamás naplója

Bárhová nézünk mostanság Magyarországon, csakis a nevetségesség pöcegödrébe nézünk. Reggeltől estig elpirulunk szégyenünkben ennyi nevetségesség láttán. Minden karikatúra, egyszerűen minden. Nézzünk csak bele alaposan a stupid magyar lapáradatba, vagy az ATV-től az Echo TV-ig bármely televíziócsatorna úgynevezett közéleti műsoraiba, ahol úgynevezett komoly emberek és szaktekintélyek fecsegnek aktuális ügyekről, vagy úgynevezett híradójába, amely képsorain épp a gyengeelméjű ellenzéki pártok próbálnak a leggusztustalanabb módon dörgölőzni a rég eltompult és kilátástalan nép dühös vidéki, úgynevezett egyszerű embereinek vagy dühös diákjainak indulataihoz, s mindezt ráadásul leönti szokásos szemetével az a kormány, amely egyre látványosabban keresztezi a legszégyentelenebb horthysta giccset és uram-bátyám világot a kádárizmus jólétsulykoló népbutításával, nézzünk csak bele, és látni fogjuk, hogy milyen nevetséges. És minél pompázatosabb egy jelenség, annál nevetségesebb. Például egy díjkiosztás milyen nevetséges! Vagy ha valaha barátunknak neveztünk egy embert, aki most hirtelen tiszteletbeli professzorrá nevezteti ki magát, és attól kezdve professzornak nevezi magát, és felesége a közeli hentesnél vagy zöldségesnél egyszerre csak mint professzorné jelenik meg, hátha nem kell annyit várnia, mint a többieknek: milyen mélységesen nevetséges! És a Díszlépcső és a párnázott intarziás padok és a bársonyszékek a belül gyomorforgatóan agyonaranyozott Országházban, tele pszeudodemokrata idiótával: milyen mélységesen nevetséges! Végigmegyünk a Váci utcán vagy az Andrássy úton vagy a Budai Várnegyedben, és mindent nevetségesnek látunk, mindenki nevetséges, semmi más, mert tűvé tehetjük egész Budapestet, vagy akár Budakalászt, Pécset, Szegedet, Debrecent, Salgótarjánt, Bátonyterenyét, Tokajt, Paksot, Piliscsabát, Solymárt, Nyíregyházát, és egyszeriben egész Budapest, Budakalász, Pécs, Szeged, Debrecen, Salgótarján, Bátonyterenye, Tokaj, Paks, Piliscsaba, Solymár, Nyíregyháza nevetségessé lesz, az emberek, akikkel találkozunk, nevetséges emberek, minden, amivel találkozunk, nevetséges, egy mindenestül nevetséges és valójában ízig-vérig romlott országban és világban élünk. Reggeltől estig egyszerűen nem tehetünk mást, minthogy hirtelen karikatúrává tesszük az ízig-vérig romlott Magyarországot és világot, mert csak azt uraljuk, amit nevetségesnek találunk végül, csak akkor jutunk előbbre, ha végül az egész országot és az egész világot nevetségesnek látjuk, s az életet is rajta, és más, és jobb módszer nem létezik. Ám a legtöbb magyar képtelen karikírozni, mindent, elejétől a végéig a saját félelmetes komolyságával szemlél.