Bernáth Tamás naplója

Folyton azt hallani, hogy milyen botrányos az úgynevezett iskolarendszer átalakítása, ám az ősbotrányt senki sem érinti. A tanárok sorsa Magyarországon már régóta keserű sors, a tanárok régóta visszataszító minisztériumi rendeletek által megnyomorított, szánalmas életet folytatnak éhbérért, s többnyire gyorsan tompaságba süppednek. Mint már írtam, a tanárok az állam napszámosai, mindig azok voltak, ami mindig megsemmisítő hatással volt rájuk szellemileg, nincs ezen csodálkoznivaló. Az, hogy most többen lehetnek egyúttal pápista-kálvinista napszámosok, vagy hogy újabb szörnyeteg, ám a nem szörnyeteg Márainál is giccsesebb írók válnak tananyaggá, s hogy épp látványosabb az éhbér és a káosz, nem változtat a tényen: tanáraink oktatásának tárgya mindig ez a züllött magyar állam, meg aminek az oktatásával az megbízta őket, a szűkagyúság és a brutalitás és az elvetemültség. Így kell lennie, így is van hát, mondja a mindenkori magyar tanárfej, s a legcsekélyebb ellentmondást nem tűri, mert az állam a legcsekélyebb ellentmondást nem tűri, és mert a tanár az eredetiség morzsáját sem tűri, ha az a diáké lenne. Többségükben nekem is ilyen félelmetes tanáraim voltak, akik nem adtak mást, mint az akkor épp úgymond kommunista állam ocsmányságait és az értelem hiányát, bárgyúságukat, szellemtelenségüket. Nekem is ilyen tanáraim voltak, akik arra kényszerítettek, hogy egész elbeszélő költeményeket tanuljak meg kívülről, a János vitéz-t, a Toldi-t, tanárok, akik arra kényszerítettek, hogy esetlenül csússzak-másszak a tornatermi kötélen, hogy egyedül, remegő hanggal énekeljem az Érik a szőlő-t a többiek előtt, és mindez számomra a legfélelmetesebb büntetést jelentette. Nekem is ilyen tanáraim voltak, titkos embermegvetők, megvetésüket kiszolgáltatott diákjaik ellenében módszerként alkalmazók, felemelt mutatóujjú, szentimentális-patetikus államküldöncök, aki hetente verték körmeimet vonalzójukkal vagy pálcájukkal, és fülemnél fogva húztak ki a padból. Most elvileg a tanár nem húzgál fület, ám célja ugyanaz: ahelyett, hogy hozzásegítené a fiatalokat az élet saját természetük szerinti kimeríthetetlen gazdagságához, inkább minden esetben kiöli a fiatalokból a természetességet. Mivel tanáraink többsége ilyen, mert egyre korcsabb államunk okán ilyennek kell lennie, iskoláink többsége sem lehet más, csakis horthysta-szálasista, rákosista-kádárista emberdaráló.