Milyen országot hagynék én itt tulajdonképpen, ha, teszem azt, elmennék hosszú időre Berlinbe, mint Kertész Imre, vagy Kanadába, mint Kertész Ákos? Úgy vélem, ha elmennék, egy tökéletesen tönkrement országot, egy ellenszenves államalakulatot hagynék itt, amelyet korábban a militarista Horthy-kormányok, majd a pszeodukommunisták, aztán a pszeudoszocialisták és pszeudoliberálisok és pszeudokeresztény-konzervatívok, röviden: a pszeudodemokraták zsákmányoltak ki, egy olyan országot, amelynek politikusai nyerészkedő kalandorok, legutóbbi vezetői pedig: egy megalkuvó gőgprofesszor, egy Richelieu-szindrómás erdész-leszármazott, egy pökhendi, pufajkás kádárista, egy hebegő-habogó úgynevezett közgazdász, ugyanakkor arisztokrataszármazék kémelhárító, egy nagyzási hóbortban szenvedő, botrányosan álságos és elviselhetetlenül ócska vásári ripacs, egy pszeudocivil tőzsdecápa, végül, ám nem először egy notórius hitszegő, szintén nagyzási mániás, kiszámíthatatlan és közveszélyes pszeudoparaszt nyárspolgár. Ha elmegyek, egy olyan Magyarországot hagyok itt, amelynek érzéketlenségétől naponta majd megfulladok, amelyben mindaz, ami számomra még picit is szent lehetne, évszázadok óta a hatalmasok szemétládájában végzi. Ha elmegyek, egy olyan Magyarországot hagyok itt, melyben az igazságot már se nem értik, se nem akceptálják, s amelyben az igazság ellentéte az egyetlen fizetőeszköz. Ha elmegyek, egy olyan Magyarországot hagyok itt, amelyben az állam semmit sem gyűlöl jobban, mint a rendkívülit, amelyben kriptoszálasista önkéntesek gyűléseznek, majd masíroznak fel-alá, s amelyben csak a legprimitívebb létfenntartási ösztön uralkodik. Olyan Magyarországot és olyan magyar államot hagyok itt, amelynek ostobasága még betegségem nélkül is előbb-utóbb a pusztulásba kergetne. Olyan Magyarországot és olyan magyar államot hagyok itt, amelynek mostanában oly mérhetetlenül kaotikus politikai és kulturális viszonyaitól, még mielőtt kikelnék az ágyból, felfordul a gyomrom, és ténylegesen hányok. Ha elmegyek, Európa visszataszítóan sivár, a feltételezhetőt meghaladóan mocskos állapotú árnyékszékéből megyek el. Viszont értelmetlen elmennünk abból az országból, amelyet végső soron szeretünk, még ha nyilván előbb-utóbb el is nyel és meg is fojt itt minket a közömbösség és az ostobaság mocsara.