HTML

Bernáth Tamás naplója

Gondolatok Magyarországról és magyarokról.

Bővebben

Címkefelhő

Friss topikok

Egy polgárról

Bernáth Tamás 2013.01.10. 11:48

Ez a Márai, akit jómagam is olyan szörnyűségesen tiszteltem, behatóbb foglalkozás után ugyanolyan rossz írónak bizonyul, amilyen rossz, ha nem mizerábilis zeneszerzőnek behatóbb hallgatás után Kodály. Évtizedeken át bámultam Márait anélkül, hogy valaha is precízen és behatóan foglalkoztam volna vele. Amikor egy éve először precízen és radikálisan foglalkoztam Máraival, nem hittem saját szememnek, fülemnek. Ilyen hibáktól hemzsegő és kontár magyart teljes szellemi létemben nem olvastam soha, és akkor mindezt egy manapság ténylegesen éppen pontos, világos prózája okán híres szerző tollából. Márai prózája minden, csak nem pontos, a leghomályosabb próza, amit ismerek, tele képzavarral, téves, félrecsúszott gondolattal, úgyhogy csak csodálkozni tudok, mit csodálnak ezen a provinciális dilettáns figurán, aki mellesleg 1919-ben a Vörös Lobogó című lapban éltette a Tanácsköztársaságot. Amikor egy éve ténylegesen elolvastam Márait, a próza e nagymesterét, amint ugye mondják, megrémültem magamtól, hogy én ezt a kontár firkászt egykor tiszteltem, sőt szerettem. Tizenkét és tizenhat éves koromban olvastam Márait, egy számomra abszolút kritikátlan korban. Prózája, amelyet tömörnek, pontosnak és világosnak ismer a világ, valójában elmosódott, gyámoltalan és felelőtlen, méghozzá áthatva egy olyanfajta kispolgári élhetetlenséggel és érzelgősséggel, hogy például a Füves könyv vagy az Egy polgár vallomásai olvasásakor felfordul az ember gyomra. Épp az Egy polgár vallomásai már az első soroktól kezdve csak kontár kísérlet, könnyelműen a végtelenbe nyújtva, érzelgős, lapos próza, tele belső és külső hibával, amely műnek adja ki magát, holott semmi egyéb, kispolgári kassai tákolmány. Amúgy is elképzelhetetlen lenne, hogy abból a kispolgári provinciális lyukból, ami Kassa, amely Martina Hingis óta továbbra is ténylegesen csak egy égbekiáltóan provinciális lyuk maradt, egyszerre csak egy zsenit termelt volna ki magából, amelynek Márait általában tartják. Márai szelleme, legalábbis az irodalmában, abszolút átlagos. Ahogyan Márai ír, az nem művészet, és ami a mondandója, az a legellenszenvesebb módon őszintétlen. Nemhiába olvasnak Márait mindenekelőtt otthonülő, idejük javát végigásítozó hivatalnokfeleségek és özvegyek, és az ápolónők szabadidejükben, és az apácák kolostoraikban. Egy ténylegesen gondolkodó ember képtelen Márait olvasni. Márai csak arra példa, hogyan becsülhetünk, sőt, szerethetünk egy művészt jelentékenyként mi, ténylegesen megbecsülés- és szeretetéhes lények, aki soha jelentékeny nem volt. Elég lett volna egyszer próbára tennem Márait, mondjuk harminc vagy húsz, de akárcsak tizenöt éve, hogy e késő csalódást megspóroljam magamnak. Tulajdonképpen tilos volna azt mondani, hogy ez ilyen vagy olyan, és olyan mindenkorra, mert minden egyes művészt  újra és újra próbára kell tennünk, mivel művészettudományunk és művészi ízlésünk folytonosan fejlődik, kétségtelen. Mindenesetre Márai valójában egy a legfantáziátlanabbak közül, egyidejűleg a leginkább anti- és apoetikus. Az, hogy élete végén megölte magát, mit sem változtat középszerűségén. Márainak csak a levelei jók, a többi fabatkát sem ér.

Címkék: irodalom határon túl művészet Kassa Márai

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarbernhard.blog.hu/api/trackback/id/tr135009688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petteri57 2013.02.03. 14:12:58

Nem csodálom, hogy nincsenek hozzászólások. Ez akkora nagyképű hülyeség, hogy nem lehet értelmesen hozzászólni.

Bernáth Tamás · http://magyarbernhard.blog.hu 2013.02.03. 15:51:06

@petteri57: Tiszelt uram, kétségtelen: magam sem érdemlek senkitől semmiféle kíméletet, - sőt! -, ám érdemes volna különbséget tenni a között, hogy egy íráshoz nem lehet értelmesen hozzászólni, és a között, hogy valaki egy íráshoz nem tud értelmesen hozzászólni. Az Ön fenti szövege talán, ám inkább felettébb gyanús módon ez utóbbi eset ékes példája.